Azon vállalkozások, melyek veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kijelölésére kötelezettek, 2003. óta kötelesek tanácsadójukkal ún. éves jelentést készíttetni. (A tanácsadó kijelölési kötelezettségére nézve itt és itt talál információt.)
A jelentés a vállalkozás veszélyes áruk, veszélyes hulladékok szállításával összefüggő tevékenységét összegzi éves szinten. Egyrészt a szállítási tevékenységgel kapcsolatos alapadatok kerülnek benne rögzítésre, másrészt általában tartalmazza az adott év során elvégzett tanácsadói tevékenység kivonatát is, továbbá a tapasztalatokból fakadó tanácsadói javaslatokat is az elkövetkezendőkre nézve.
Az éves jelentést az ADR 1.8.3.3 bekezdése alapján a tanácsadó készíti el és őrzi azt öt évig. Ezen időszakon belül a hatóság jogosult a jelentés meglétét ellenőrizni.
A dokumentum tartalmára nézve eddig jogszabály nem rendelkezett, ez azonban a 25/2014. (IV. 30.) NFM rendelet 2014. július 1-i hatályba lépésével megváltozik. A rendeletben szabályozásra kerülnek az éves jelentés minimális tartalmi elemei, melyek az alábbiak:
1. A tárgyév
2. A vállalkozás és a biztonsági tanácsadó adatai
a) A vállalkozás neve / címe / vezetőjének neve
b) A tanácsadó neve / telefonszáma / e-mail címe / bizonyítványának száma, hatálya, érvényessége / a névjegyzékbe vétel száma / kijelölésének időpontja, ha a tanácsadó a vállalkozásnak munkavállalója vagy külső személy / tevékenység megkezdésének időpontja, ha a tanácsadó a vállalkozás vezető tisztségviselője.
3. A vállalkozás veszélyes áru szállítással kapcsolatos adatai
a) A vállalkozás tevékenységi köre: (feladó, szállító, fuvarozó, csomagoló, töltő, berakó, kirakó).
b) Szállítás és fuvarozás esetében a tevékenységi körbe tartozó közlekedési alágazat: (közút, vasút, belvíz).
c) A veszélyes áru szállítással kapcsolatos tevékenységi körbe tartozó veszélyes áru mennyisége (M) osztályonként (szállítás és fuvarozás esetében szállítási módonként és közlekedési alágazatonként külön táblázat készítendő)
* a megfelelő rovatba x-jelet kell tenni, vagy a konkrét mennyiség is beírható.
4. A veszélyes áruk szállításához alkalmazott, az ADR, a RID, az ADN szerint jóváhagyásra kötelezett járművek azonosító adatai, a tartány vizsgálatok lejárata (ha a vállalkozás erre vonatkozó nyilvántartása ellenőrzés céljából hozzáférhető, akkora jelentésben elegendő utalni a nyilvántartásra).
5. A veszélyes áru szállításához kapcsolódó engedélyek, közbiztonsági tervre, egyéb belső szabályzókra történő utalás.
A fentieken kívül szintén új szabályozás, hogy az éves jelentést legkésőbb a tárgyévet követő év május 31-ig el kell készíteni.
Ha a tárgyban kérdése, észrevétele van, kérjük, keressen fel bennünket elérhetőségeinken.
