Kegyeleti jog vs. veszélyes hulladékok

A közelmúltban napvilágot látott MTI-hír közlése szerint egy horvátországi kórház egy házaspár halva született, kilencedik hónapos (!) magzatát a boncolást követően a kórházi hulladékkal együtt elszállíttatta, illetve a hulladékokkal együtt elhamvasztatta, miután a pár nem óhajtott gondoskodni a gyermek földi maradványairól. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete alapján a kórház jogsértően járt el: megsértette a szülő családi és magánélethez fűződő jogát és – egyelőre nem jogerősen – 12 300 euró (körülbelül 3,7 millió forint) nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg a szülőknek.

Az esetre akkor derült fény, mikor a későbbiekben a család érdeklődni kezdett a kórháznál, hogy hova temették el halva született gyermeküket, majd miután erről a kórház nem tudott információval szolgálni, perbe fogták az az egészségügyi intézményt.

Függetlenül az eset laikusok számára is megdöbbentő mivoltától, a jog egyértelműen szabályozza az elhunytakkal – ezen belül az elvetélt, vagy halva született magzatokkal – szemben követendő magatartást, de arra nézve is rendelkezik, mikor van helye a veszélyes hulladékokra vonatkozó jogszabályi előírások alkalmazásának.

A magyarországi szabályozás (is) egyrészt meghatározza azokat az eseteket, amikor az elhunyt személyekkel, de akár testrészekkel, vagy szervmaradványokkal kapcsolatban a kegyeleti jogot kell érvényesíteni. Másrészt létezik jogszabály arra nézve is, hogy mikor kezelendő a betegellátásból kikerült szervmaradvány veszélyes hulladékként.

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban “Tv.”) az elhunytak, illetve a – horvátországi esettel kapcsolatban említett – halva született és elvetélt magzatok, csonkolt testrészek, emberi szervek, szervmaradványok esetében temetést, vagy hamvasztást ír elő, ha egyéb jogszabály eltérően nem rendelkezik.

A magzatok temetésére a Tv. 24. § (4) pontja tesz rendelkezést, mégpedig úgy, hogy a “korai vagy középidős magzati halálozás esetén az elhalt magzat halottvizsgálati bizonyítvány nélkül, a szülő írásbeli nyilatkozata alapján temethető vagy hamvasztható el.” A szülő nyilatkozata alapján azonban “a maradványokat ki kell adni, a szülő azok eltemettetésére köteles.”

A korai vagy középidős magzati halálozás az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 216. § e) pontja alapján: “a 24 hétig vagy annál rövidebb ideig az anya méhében lévő magzat, ha az anya testétől történt elválasztás után az élet semmilyen jelét nem adja; vagy ha a magzat kora nem állapítható meg, és a magzat testtömege az 500 grammot vagy a testhossza a 30 cm-t nem éri el, ide nem értve azon ikerszülés esetét, ahol legalább az egyik magzat élve született.”

Összegezve az előírásokat: Ha a szülő nem nyilatkozik a korai, vagy középidős magzat kiadásáról, úgy az érintett egészségügyi intézmény  a temetésről, vagy hamvasztásról köteles gondoskodni. Ha a szülő nyilatkozik a magzat kiadásáról, úgy a hamvasztásról, vagy temetésről a neki kell gondoskodni.

A veszélyes hulladékok kezelését több törvény és rendelet is szabályozza. Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladékok kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet 1. § (2) pont alapján nem minősül veszélyes hulladéknak a halva született és elvetélt magzat, a csonkolt testrész, emberi szerv, szervmaradvány, tehát a magzat semmilyen esetben nem kezelhető veszélyes hulladékként. Az ezekkel kapcsolatos teendőket ugyanitt a Tv, illetve az annak végrehajtásával kapcsolatos 145/1999. (X. 1.) Kormány rendelet hatáskörébe utalja.

A 2. § cb) pontja egyedül a műtéti és más orvosi beavatkozások során visszamaradó, fel nem ismerhető emberi testrészek, szervmaradványok stb. veszélyes hulladékként történő kezelését teszi lehetővé. A veszélyes hulladékok kezelése, elszállítása és ártalmatlanítása tehát jól elkülönített jogszabályi körhöz kapcsolható, mellyel kapcsolatban szakember adhat bővebb felvilágosítást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.